2015. október 6., kedd

Az elfeledett bloggerekért - Mozgalom

Kedves Olvasóim!
Ezt a kommentet már nagyjából egy hónapja írta nekem drága bétám mégsem jutottam el odáig, hogy megnézzem - hogy pontos legyek, nem láttam ilyen e-mailt, aztán kiderült, hogy nem volt a postafiókom számára Elsődleges… Kösz, de nekem az!
Végül 2015. szeptember 20-án leültem ide, a laptopom elé, hogy ezekkel a sorokkal kezdve belekezdjek ebbe a bejegyzésbe. Nem akartam ezzel nyitni annyi idő elteltével, úgy gondoltam, illendőbb lenne egy úgy résszel, immáron az utolsó előttivel jelentkeznem. A másik blogomon - és ezen linkelve - tájékoztatni foglak titeket a problémákról, ezáltal nem hoznám ezt most fel, nem is ezért vagyok itt.
Tehát mit is akarok megosztani veletek? Astrid Haynes indított egy mozgalmat. Egy olyan fontos megmozdulást, amit ha láttam volna, és nem kaptam volna meg a díjat, akkor úgy tettem volna, mint Raquel Yates: csatlakozom, nem töltök ki benne semmit, csupán továbbküldöm. Én már itt jelezném neki, hogy hálás vagyok neked, hogy elküldted nekem ezt az oldaladon található linket! Főleg, tekintve, hogy te már korábban tisztába voltál vele, mennyire lesz időm a történetekre, és mégis mindig megértő vagy, támogatsz!
Nos, akkor a leglényegesebb része pusztán most jön…
Biztos, hogy Ti is találkoztatok már olyan bloggal - legyen akármilyen jellegű -, aminek a kinézetét gyönyörűnek, igényesnek találtátok, a történetért teljesen odavoltatok. Ennek ellenére, mégis alig-alig volt olyan, aki szánt pár percet egy komment megírására, esetleg kevesebb, mint harminc másodpercet arra, hogy nyomjon egy pipát a fejezet alatt. Akik blogolnak, biztos tudják, hogy az ember amellett, hogy önmagának ír, azért Nektek, olvasóknak is egyben. Hihetetlenül sokat számít egy kedves megjegyzés, egy építőjellegű kritika, esetleg egy gombnyomás amellett a bizonyos pipa mellett, ami azt jelzi, hogy igenis tetszett.
Bizonyára sokatoknak van kedvenc története, akár több is, e mellett pedig még sok másik olyan, amit egyszerűen szerettek olvasni. Képzeljétek magatokat egy kicsit az említett sztori íróinak a helyébe. Egy igényesebb munkát megírni nem tíz perc, nagyon nem… Vannak, akik órákat töltenek vele. Olyankor minden mást kizárnak, és minden figyelmüket maximálisan ennek szentelik. Amíg ti a barátaitokkal, családotokkal vagytok valami szuper helyen vagy csupáncsak otthon együtt, addig ők mindenkitől elszigetelve elvonulnak a kis saját világukba, s teljes erőbedobással írják meg újabb és újabb részeket.
Az ilyen blogokért indította el Astrid Haynes, az Innocence blog írója a Mozgalom az elfeledett bloggerekért kampány-t.
Ennek a kampánynak a részleteit Astrid blogján szintén megtaláljátok, mindenesetre most én ide leírom nektek.
1.: Megköszönöd annak, akitől a „díjat” kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, és ez az alapműveltség része.
Ez valóban természetes, és immáron igazából meg is tettem. De igazán, nagyon hálás vagyok ezért Raquel Yates-nek!
2.: Beleolvasol annak a blogjába, akitől kaptad.
Ez elég könnyű számomra, ugyanis én pedig az ő bétája vagyok. S szeretem ezt a történetét is, természetesen.
3.: Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel, főleg ha a tetszésedet is elnyerte. Ha nem, akkor ezt nyilván kihagyhatod.
Én minden alkalommal elmondom az adott fejezetről a véleményemet e-mail formájában, tehát úgy vélem, ez nem igazán vonatkozik rám...
4.: Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban!
Oké, nem szeretnék személyeskedni, tisztában van azzal, hogy mondhatni, barátok lettünk már ez a kicsit több mint egy év alatt, és hálás vagyok mindenért, amit csak értem tesz. S hogy azt hiszem, tőle is tanultam az írással kapcsolatban. Másra meg ez nem annyira tartozik. Mindenesetre nekem az jött le, hogy minden olvasójával kedves.
1.) Nos, mint már említettem, én szeretem a történeteit. És ennél a prológusnál majd szétvetett az ideg a végén. Köszönöm… Nem, amúgy, ebből nyugodt szívvel megállapíthatja mindenki azt, hogy magával ragadnak a történetei. S az a néhány hónappal ezelőtt novellája is, ami bevallom őszintén, fogalmam sincs, elérhető-e valahol, ugyanis egy versenyre íródott.
2.) Nem átlagos témákat boncolgat. Ami egyből eszembe jutott az a Forma 1-es történet volt. Neki mondhatni normális, hisz ebben otthonosabban mozog, mint én, azonban az volt az első blogja, amit olvastam.
Viszont mivel úgy néz ki, inkább erről a történetről kellene beszámolnom – bár ez is egyedi, de tán ilyennel jobban találkozhat az ember… –, ezért azt jegyezném meg, hogy szeret néha idegen szavakat használni, ami szerintem pozitív, ugyanis ezáltal még színesebbé teszi az adott részt, és emellett úgy vélem, egyesek fel is kapják a fejüket. Na, meg akár új szavak is tanulhat az ember…
3.) Szeretem az írói stílusában azt is, hogy míg én régebben nem mertem bevállalni a trágárabb szavakat, mert valamiért nem tartottam helyesnek, ő megtette, megteszi.
5.: Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna! Ennél a lépésnél nagyon figyelj, hogy ne legyél bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
1.) Haha! Szóismétlés?! Szinonima gyakoribb használata?! (Természetesen, ez csupán csipkelődés. Mindketten tudjuk, hogy azért akadnak olyan dolgaink, amit lehet javítani. És nem hinném, hogy ezt bármelyikünk is szégyellné; emberek vagyunk…)
Komolyra fordítva a szót: A szóismétlések gyakrabban előfordulnak, mint nekem megfelelő lenne, azonban tekintve, hogy én ki is vagyok helyezve erre a dolgokra, talán érhető is. Szóval erre esetleg figyelj jobban, bár én úgy is szólok majd érte.
2.) Van egy dolog, amit úgy emlékszem, a legelején sem tetszett már, meg is jegyzetem, ámde az óta egyre inkább kezdem elfogadni: a szövegek kinézete másképp van alakítva, mint én tenném – vagyis a párbeszédeknél beljebb vannak húzva a mondatok. Tehát én másképpen oldanám meg!
6.: Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében a blogról, kinek ajánlód, stb.
Az Undercovert elsősorban annak ajánlom, ami érdeklődik a bűnügyi nyomozós történetek irányt, esetleg szereti a Chicago P.D.-t is, amit a világ Dick Wolfnak köszönhet. Azonban amennyiben valami másra vágysz, mint amilyen blogokat eddig olvastál, egy próbát biztosan meg fog érni számodra. S ha még szereted a One Directiont, főleg Harry Styles-t, akkor épp itt az ideje, hogy legalább beleolvass ebbe a szuper történetbe, aminek még a kinézeti is király!
7.; Küldd tovább embereknek, de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elegendő figyelmet. Arra figyeljetek, hogy ne küldjétek el olyannak, aki már rengetegszer megkapta.
Erre kérnék egy kis időt! Most látszik igazán, hogy mennyire kiestem innen, itt is az egyik esetleges bajforrás, amiért ennyit kihagytam…
8.; Rakjátok ki majd a modulsávotokba a lent látható képet, de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson.

Nos, ennyi is lenne…
Egy idézettel búcsúznék tőletek, ami az olvasása közben megfogott, és azt hiszem, tökéletesen kapcsolódik ide.
„Az írás számomra nem csak annyit jelent, hogy a tollaimat koptatom, egy szétszaggatott füzetbe. Ez sokkal több annál. A lelkem, és fájdalmaim benne vannak a történetben, miket senki nem vesz észre, csak ő. Ő az, akire várok, mert megért, és mellette az lehetek, aki valójában vagyok. Nem kell tettetnem, mert ő elfogad, és érti írásaim súlyát, és lényegét. Mert mi ketten egyek vagyunk, csillagaink az ég egy eldugott szegletében üldögélnek, nevetve figyelve minket!” 
- Astrid Haynes

További szép napot!
by: Timi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése